Értesítem a Tisztelt érintett Lakosságot, illetve a vonatkozó önkormányzati rendelet szerinti Partnereket, hogy Tárnok Nagyközség Önkormányzata módosítani kívánja a helyi településrendezési eszközöket a 345/2012. (XII. 6.) Korm. rendelet 1. sz. melléklet 3.2.22. pontja értelmében nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű „a budapesti agglomeráció közlekedési módváltását elősegítő elővárosi vasútállomások és megállóhelyek elérhetőségének, valamint személygépjármű-parkoló és kerékpártároló létesítményeinek (P+R, B+R) fejlesztése” elnevezésű projekt megvalósítása érdekében.
A településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tr.) 75. §-a és Tárnok Nagyközség Önkormányzata partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 7/2017. (IV.28.) számú rendelet, valamint a 106/2023. (X.12.) számú képviselő-testületi határozat szerint a képviselő-testület megkezdi az érdemi partnerségi egyeztetést és a közigazgatási véleményezési eljárást.
A veszélyhelyzet ideje alatt egyes szervezetek működésére vonatkozó, továbbá egyes közigazgatási eljárási szabályok megállapításáról szóló 146/2023. (IV. 27.) Korm. rendelet 2. §-a szerint a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló kormányrendeletben meghatározott tájékoztatás, véleménynyilvánítás és egyeztetés elektronikus úton is lefolytatható.
A partnerségi véleményezési tervdokumentáció elkészült és megtekinthető az önkormányzati honlapon az alábbi címen:
A tervekkel kapcsolatban Tárnok Nagyközség Önkormányzatának Partnerségi Rendelete szerint a Partnerek a véleményezési szakaszban javaslatot, észrevételt tehetnek, valamint véleményt nyilváníthatnak.
A Tr. 65. § (2) bek. szerint:
„ A partner a közösségi érdekre vagy a jogos magánérdekre vonatkozóan ad véleményt, és tesz a módosításra javaslatot. A partner véleménye a véleményezett tervezet tartalmára terjedhet ki, a vélemény és a tervezet között közvetlen összefüggésnek kell lennie. A partner kifogást emelő véleményét indokolással támasztja alá.”
A Partnerségi véleménynyilvánítás határideje: 2024. február 26-tól 2024. március 12-ig.
Javaslatot, észrevételt tenni a megadott véleményezési határidőben az elkészült dokumentációval kapcsolatban elektronikusan a titkarsag[kukac]tarnok.hu e-mail címen, továbbá papíralapon a Polgármesternek címezve, az önkormányzat címére – 2461 Tárnok, Dózsa György út 150-152. lehet.
Csatolmány(ok):
Tárnok Tárgyalásos eljárás P+R TRE mód 2023 11
Tárnok, 2024. február 26.
Dr. Lukács László
polgármester