Helytörténeti áttekintés

A budai hegyekben a legfontosabb kőzet a mészkő, és a dolomit, ezen üledékes kőzetek kialakulása a földtörténeti középkor triász időszakára tehető. A hegység mai arculatát, alakját az üledékes kőzetképződésen kívül a lemez tektonikai mozgások is jelentősen befolyásolták. A triász időszakában a Thetisz egyik melléknyúlványában, a Parathetisz süllyedő tengervályúban halmozódott fel a dolomit és a mészkő nagyon nagy mennyiségben, helyenként 2500 m-nél is nagyobb vastagságban.

Az építőkő bányászatát már a rómaiak is megkezdték külszíni és földalatti fejtési módokkal. A rómaiak a földsáncaikat kőfalakkal és kőből épített erősítő bástyákkal vették körül,amely nagy mennyiségű mészkövet igényelt (Campona, Aqvinqum).

Későbbi évszázadok során valóságos iparszerű kőkitermelés  alakult ki. Jelentős részét a vasút megjelenéséig vízi úton (dereglyén,stb) szállították az építkezésekhez (Pest-Buda házai, Országház, de még az angol parlamenthez és a bécsi operaházhoz is került az itt kitermelt kőből)

A délkeleti fekvésű lejtőkön már a kelták és rómaiak idejétől folyt a szőlőtermesztés, ezért szükség volt a bor érleléséhez kiválóan alkalmas pincékre, ahol állandó a  12-15 0C és 75-80% páratartalom. A kőbányászat révén keletkezett járatokba, üregekbe pincészetek települtek, a helyi és a Buda környékén termett szőlő feldolgozása, érlelése folyt bennük.

A Tárnoki Kőfejtő története

Háború esetén óvóhelyként, majd zöldség, krumpli tárolására ill. gombatermesztésre  is használták.. Filmeket is forgattak itt, például az Egri csillagok barlang jeleneteit, és innen lovagolt ki a Tenkes kapitánya.

A tanácsi időkben ezt a pince rendszert megtöltötték szeméttel ill. házgyári betontörmelékkel, melynek teljes kitakarítását még negyven év alatt sem tudta a jelenlegi tulajdonos befejezni, mivel sok ezer m3-ről van szó. A 80-as években 60-80 tonna export csiperkegombát termeltek itt hetente. Ma  elsősorban kulturális rendezvények (filmforgatások, koncertek és kiállítások) helyszíne a kőfejtő.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett

A Tárnok Kőfejtő Tárnok település szempontjából természeti értéke mellett jelentős kulturális vonzerővel is bír. A kőfejtő kiváló akusztikája és gyönyörű környezete miatt számos rendezvénynek is otthont adott.

Közel két évtizeden keresztül helyet biztosított a Republik zenekar fellépésének (1992-2012.)

De fellépett falai között a

  • Demons & Angels (2010)
  • Nemzetek tánca a Summerfestről
  • Tárnoki Ütős Együttes (2012)
  • Old Boys(2009,2011)
  • Madarak
  • Dolly Roll
  • Irigy Hónaljmirigy
  • Padödő

Helyszínt biztosított a több filmforgatásnak. Itt készült

  •  A Tenkes kapitánya (1963-1964)
  • Egri csillagok (1968)
  • 56 csepp vér (2007)
  • Hellboy II (2008)
  • Isenhart (2011)
  • Zipi and Zape (2012)
  • The Borgias (2012)

Évek óta helyet biztosít festőversenyeknek, kiállításoknak.

Természeti szépsége és kulturális vonzereje miatt megőrzendő érték.

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források)

Igazgyöngy Tárnok természeti, története és néprajza (2000.)

Aszódi Csaba András: Völgyeink gyöngyei (2017.)

https://www.youtube.com/watch?v=naWyM8_hVq0

A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: http://www.tarnokikofejto.hu/